Főkategória

Tudástár

- Mi mondtuk

 
 

Üdvözlünk!

9/3/2012
0 Komment Komment

Jó, hogy idetaláltál. Reméljük, rendszeresen visszajársz majd.

Elindult a gagyiweb, és szeretettel vár minden civilt, szakmabelit, érdeklődőt és megmondóembert, akit bosszantanak a gagyi weboldalak, akik tudják, merrefelé halad a világ a webdesign terén, vagy egyáltalán, hol tart most.

De idevárjuk azokat is, akiknek megmérettetett a weboldala, és könnyűnek találtatott – mert lesújtott rá a népítélet, és beküldték gagyinak. Vagy akinek van egy sanda gyanúja, hogy az ő oldala sem csúszna át a szűrőn. Pedig, szerinte teljesen rendben van, jók a színek, az elrendezés, X év alatt mit sem kopott a fénye, aki kifogásolja, csak újabb bőrt nyúzna le róla, feleslegesen.

Mit is akarunk tehát ezzel az egésszel: részint, hogy legyen egy szakmai vitafórum, ahol grafikus a grafikussal megvitathatja ezt, programozó a programozóval ütköztetheti azt; így a menüelrendezés, úgy a fejlesztői környezet. Ahol a kezdő kérdezhet a tapasztalttól, a kívülálló a bennfentestől – tanuljunk egymástól, igazítsuk el egymást. Másrészt, hogy a weboldalak tulajdonosai is rálátást kaphassanak arra: van jogalapja annak, ha leszólják az oldalukat. Hogy ami szerintük vizuálisan klassz és kellően informatív, az valójában elavult és szégyellnivaló. Vagy, ha tudja is, hogy elavult, de nem érdekli, akkor rájöjjön, hogy ezzel az érdektelenséggel több kárt csinál magának, mint hasznot. Tehát, az is célunk, hogy az asztal két oldalán helyet foglaló fél betekintést nyerhessen a másik látásmódjába.

Szóval, így állunk. Ezekben számítunk rátok.

Ne rejtsetek véka alá semmit, ne legyetek szégyellősek, és induljon a kérdezz-felelek. Hiánypótló lesz.

Üdvözlettel: a gagyiweb.hu csapata

Kommentek

Nincs hozzászólás!

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

 
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Kapcsolat

Kapcsolat

tel.: +36-30-950-5670
e-mail: info@gagyiweb.hu

Adatvédelmi elvek

Hírlevél

Az e-mail címed megadása után az ok gombra kattintva iratkozhatsz fel hírlevelünkre!

Legutóbbi cikkek

Üdvözlünk!
9/3/2012 1:23:13 PM
Jó, hogy idetaláltál. Reméljük, rendszeresen...
Mit tegyek ha beküldték az oldalam gagyinak?
8/29/2012 10:59:51 AM
Nem kell tenned semmit, szakértőink felveszi...
 
 

Gagyiweb.hu Adatvédelem

A Gagyiweb.hu csapata (későbbiekben: Szolgáltató) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt szem előtt tartva ismerteti adatvédelmi irányelveit:

A Gagyiweb.hu látogatói és felhasználói valós kilétük felfedése nélkül vehetik igénybe az oldalt, személyes jellegű adatokat nem kell megadniuk. Az adatszolgáltatás a felhasználó részéről önkéntes, a megadott adatokat harmadik fél részére nem adjuk át.

Szolgáltató kötelezi magát arra, hogy felhasználói bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű tájékoztatást ad, amelyben ismerteti az adatfelvétel módját, célját és elveit. A Szolgáltató kifejezetten felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé.

Kötelező adatszolgáltatás esetében Szolgáltató köteles az adatkezelést elrendelő jogszabályi rendelkezés pontos megjelölésére. Az adatkezeléssel érintett személyt tájékoztatás illeti meg az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételéről. Amennyiben a Szolgáltató az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni az adatokat, erről a felhasználót tájékoztatni köteles, és ehhez a felhasználást megelőzően köteles megszerezni az érintett határozott hozzájárulását. E körben az érintett jogosult a tervezett felhasználást megtiltani.

Szolgáltató az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során a törvényben rögzített korlátozásokat minden esetben betartja, tevékenységéről az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja. A Szolgáltató kötelezi magát, hogy semmilyen szankciót nem érvényesít az olyan felhasználóval szemben, aki a nem kötelező adatszolgáltatást megtagadja.

Szolgáltató kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetve megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását.